2010. július 6., kedd

Kerti medencék...

A kerti medence nagyban feldobhatja az egész udvarunk hangulatát. Ki ne vágyna manapság egy saját medencére a kertjébe? A kerti medence nagyon jó kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget nyújt. A kerti medence kialakítása ma már nem túl bonyolult és költséges feladat. Ezt persze csak a kertes házaknál tudjuk létrehozni. Nagyon sok típusú kerti medence létezik. Ha bemegyünk egy uszodatechnikával foglalkozó áruházba, vagy egy medence szaküzletben akkor ott sok hasznos információt megtudhatunk a medencékről. A kerti medence kialakítása természetesen a legtöbb esetben szakemberek által történik. A csempézett kerti medence sokkal drágább, mint pl, egy műanyagfalú kádszerű medence. Egész alacsony áron kapható már olyan kerti medence, amely egy vékony fémlemezből, pár merevítőből és egy fóliából áll összesen.

Ez is nagyon szépen kialakítható és praktikus kis kerti medence. Elsőként ki kell ásatni a medence helyét. Majd be kell szintezni az alját, valamint azt egy kb. 5-6 cm vastag homokréteggel feltölteni. Ezt követően kialakítjuk a lemezből a medence falát. majd erre jön rá a medencefólia, amelyet ragasztással és a merevítőkkel rögzíthetünk. Egyes esetekben nem árt ha vasbetonnal öntjük körbe a medence falát, hogy megakadályozzuk azt, hogy a medence fala a későbbi időjárási viszontagságok révén eltorzuljon. A másik típusú és egyel drágább medence a kádszerű medence. Ezt le kell ásni, amelybe belejön a fólia és készen is van. A másik kerti medence típus a betonozott medence. A kerti medence fala ilyenkor betonból készül, amely kerti medence csempével van kirakva. A megfelelő burkolás és szigetelés alapvető feladat, hiszen egyetlen hiba esetén is könnyedén elszivároghat a medencéből a víz.

A csempe mérete különféle lehet. Lehet sűrűn kirakott kisebb elemekből álló csempe illetve nagyobb elemekből álló csempe is. A legkedveltebb és leggyakoribb színe a medencecsempéknek és fóliáknak a kék szín és annak árnyalatai. A kerti medence vízzel való feltöltése után, a vizet ápolni és tisztítani kell. Ehhez kaphatunk speciális víztisztító tablettákat, klórt, algaölő vegyszereket, pelyhesítőt és a többi.. A kerti medence vize melegíthető is. Fűtőpatronokat, azaz medence vízmelegítő eszközöket is vásárolhatunk a kerti medencéhez. Ezek általában 3-10 kW-os teljesítményűek, és nagyon gyorsan képesek felmelegíteni a kerti medence vizét a kívánt hőmérsékletre. Ellen áramoltatót is vehetünk a medencééhez. A medencevilágítás is fontos lehet, az éjszakai fürdőzések esetén. 300 W-os reflektorokat is kaphatunk ma már. Nagyon esztétikus egy kivilágított kerti medence az éjszakában. A másik fontos dolog a szivattyú és a vízszűrő. A vízszűrő biztosítja azt, hogy a kerti medence vize állandóan tiszta legyen. A nagyobb és drágább medencéknél a vízszűrés egy bonyolultabb és komplexebb rendszerrel van megoldva. A kisebb és egyszerűbb kerti medence esetében kis méretű szivattyúkat használhatunk. Ezek könnyedén le és felszerelhetőek a medence falára. A kerti medence pompás dolog, és az ára is megfizethető. A kerti medence biztosan mindenki számára remek szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget nyújt a családban és baráti körben.

Medencék...

Először is Üdvözlök az oldalon minden kedves látogatót. A medence egy remek dolog, ami az önfeledt szórakozás mellett nyáron lehűlést és kellemes szórakozást biztosít a számunkra. A medence című cikkemben néhány információt és a medencékkel kapcsolatos tudnivalókról szeretnék pár szót ejteni. A következőkben a medencés élményeimről szeretnék írni nektek, valamint találni fogtok még itt pár igen hasznos információt medenceépítéssel kapcsolatban. Pár évvel ezelőtt álmodni se mertük volna hogy lesz nekünk is saját medencénk itthon. Ha valakitől azt hallottam, hogy medence, mindig az jutott eszembe, hogy milyen bonyolult és költséges dolog is lehet egy ilyen beszerzése és megépítése. Pedig csalódnom kellett, hál istennek pozitívan ezzel a medencés dologgal kapcsolatban. Manapság egy medencét pl. egy kertes házba, könnyedén beszerezhetünk a nagyobb áruházakban. És nem kell itt milliós dolgokra gondolni. Úgy 30-100ft között már szép kis medencéket szerezhetünk be. A mi medencénk egy 5méter átmérőjű valamint 90cm mélységű, merev falú medence, vízforgatóval, létrával. Elég stabil a medence szerkezete. Nem foglal túl nagy helyet sem, és könnyen tisztán lehet tartani.

Van hozzá egy remek medence takaró fólia is, ami speciálisan arra a célra készült, hogy mikor épp nem használjuk medencénket akkor ne menjen tele piszokkal. Ezek mellett melegen tartja éjszaka a medencét. A medence fala tehát merev. Ez egy vékony alumínium lemez. A medence egyébként nekünk kör alakú. Fel kell állítani ezt a lemezt körbe. Megcsinálni az aljzatot a medencének majd jöhet a fólia bele, és a rögzítések majd a víz ami kb. 15köbméter, szóval 1nap alatt feltöltődik, és már kész is van. És mindezt mi kihoztuk összesen, talán kevesebb mint 50 000Ftért. Először csak a felszínen volt felállítva a medencénk, majd ezt később leástuk majd körbe csempéztük, hogy szebb legyen. Így még jobb lett, mert pl. így már lehet bele ugrálni is rendesen. :) Amióta megvan nyaranként örömmel használjuk. Nagyon jó móka. Sokszor áthívjuk egy-egy kerti partiba a családot vagy a barátokat és remekül elvagyunk így együtt. A medence és a víz, sokat dob a hangulaton higgyétek el. Ami még nagyon tetszenek azok a jacuzzik. Ezekhez nem értek annyira, biztos hogy többe kerülnek. De hál isten volt már alkalmam sokat kipróbálni nyaralásokon, üdüléseken stb. Nagyon kellemes dolog. A meleg és a pezsgővíz együtt remek komfortot nyújt az embernek. Egy szóval remek kis találmány ez a jacuzzi dolog.

Egyébként, visszatérve a medencékhez a legáltalánosabban alkalmazott medenceszerkezet tudtomban a zsaluzott vasbeton, mely rugalmassága révén bármilyen igényt ki tud elégíteni. A medence megfelelő zárását kétféle úton lehet biztosítani. A vízzáróságot vagy az erre a célra kialakított vízzáró beton, vagy a betonozást követően felvitt egyéb réteg biztosítja. A vízzáró beton helyszíni keverése szerintem nem a legjobb ötlet,manapság megrendelésre gyárból szállítják ezeket. A kb. 18-20 cm-nél vékonyabb vastagságú fal esetén nem várható megfelelő vízzáróság. Míg az épületek esetében az esetleges repedések nem jelentenek nagyobb problémát, a medencék esetében a repedések nagyon is, ugyanis ezek a vízzáróságot akadályozzák. Ennek elkerülése végett nagyon fontos a medence betonját körbevasalni,(vasbeton) a vasalási tervet pedig inkább egy gyakorlott szakemberrel megcsináltatni. Pénzbe kerül ez is persze. De jobb a munkafázis ezen részét szakemberekre bízni, mint hogy, megcsináljuk magunk, aztán a végén kiderül hogy, semmit sem ér az egész. Ennyit szerettem volna írni. Ezek után mindenki döntse el,hogyha teheti és van kedve akkor milyen medencét szeretne. Én úgy gondolom bele kell vágni, egy próbát biztosan megér. Köszönöm, hogy idelátogattál. Ajánld kérlek ezt az oldalt, ismerőseidnek, rokonaidnak, barátaidnak. A medence jó dolog. Köszi. Viszlát!

Kerti tó...

A kerti tó egy nagyon kedvelt dolog manapság. A kerti tó szinte egyre több és több családi ház kertjében megtalálható. A kerti tó egy nagyon esztétikus megoldás, amely sokat nyom az udvar esztétikai összhatásán. A kerti tó létrehozása előtt sok dologra kell ügyelnünk. Nem mindegy pl. az, hogy a kerti tó az udvar mely részén helyezkedik el, milyen terepen, milyen fekvésben stb.. Ebben a cikkben most a kerti tó építésének bemutatásáról szeretnék írni pár mondatot.

Az hogy milyen anyagból szeretnénk a tavat megépíteni az első sorban a kerti tó méretétől és annak a mélységétől függ. Erre viszont több megoldás is létezik már. Régebben betonozással készítették el a kerti tavat, de ma már az agyagtéglákból készült kerti tó az elterjedtebb, amelyek előre gyártott anyagokból készülnek. Ezek mellett még nagyon elterjedt a fóliával bélelt medrek is, amik szintén nagyon jól beváltak a kerti tó építése során. A beton medernek az egyik hátránya viszont, hogy később már nincs mód a kerti tó változtatatására, átalakítására, de ezért is vannak előre gyártott műanyagból készült medrek is. A kerti tó tetszőleges formájának kialakítására mégis a legjobb választás a fóliás tó. Csak kiássuk a medret a kerti tó méretének megfelelő méretben.

A tó legmélyebb területét érdemes 10-20 cm-rel mélyebbre ásni, majd annak helyére köveket rakni. Majd ezután érdemes az egész kerti tó medrét finom szemű homokkal beteríteni körülbelül 10 centiméter vastagon és azt jól eldöngölni. Ez után jöhet a kerti tó medrének a fóliázása. Ez a fólia tulajdonképpen hasonló dolog, mint a házi medencék fóliája. A fóliázás után pedig borítsuk be kavicsokkal a kerti tó fenekét, hogy az természetesebb hatást keltsen. Ezután a kész tavat már csak fel kell tölteni vízzel és készen is van a kerti tó. A kerti tó hatását tovább fokozza, ha növényeket telepítünk magára a tó vizére és a kerti tó köré. Mi is az a kerti tó? Mire jó egy kerti tó? Hogyan készül a kerti tó? A következő cikkekben erre mind választ kapsz. Hol is kezdjem. Ma már egyre több helyen vált közkedvelté a kerti tó és ráadásul a kerti tó kivitelezése nem is olyan drága, mint ahogyan azt sokan gondolnánk.

Az első és legfontosabb dolog mindig, hogy legyen megfelelő hely a kerti tó kialakítására. Nagyon fontos az is, hogy milyen anyagokkal dolgozunk a kerti tó építése során, mert ettől függ, hogy milyen hosszú élettartamú is lesz a tavacska. Senki nem szeretné, ha egy nyári reggel arra kelne, hogy hipp-hopp, elpárolgott a kerti tó összes vize. Fontos, hogy a kerti tó helyének választásakor egy olyan helyet válasszunk, ahol nem hullnak levelek és ágak a kerti tó vizébe, de az is fontos, hogy ne legyen állandó napsütésnek sem kitéve. A legtöbb ember azon agyal a legtöbbet, hogy milyen is legyen a kerti tó alakja, pedig ez teljesen lényegtelen. Bármilyen alakú kivitelezhető és egyaránt ugyan olyan jó. A kerti tó méreteivel már más a helyzet, mert egy tó vize minél több annál jobbak a feltételek a majd bele telepített állatok számára. A szakértők szerint egy kerti tó akkor van jó fekvésben a naptól, ha félig árnyékos helyen van és körülbelül 4-6 órát süti a nap a tavat maximum. Természetes, hogy egy kerti tó mélysége arányban van a kerti tó méretével. Tegyük fel, hogy míg egy 5 négyzetméteres kerti tóhoz 60 cm vízmélység kell körülbelül addig egy 10-15 négyzetmétereshez 100 cm mély.

Az ennél nagyobb kerti tó jó ha legalább 100 cm mélység fölött van. Ezek mellet, ha egy kerti tó nem csak dísznek lesz az udvarban, de abba halakat is szeretnénk telepíteni akkor mindenképpen javasolt az 1 méter feletti vízmélység. Beláthatjuk tehát, hogy a kerti tó egy lenyűgöző dolog tud lenni, ha megfelelően van kivitelezve és egy hozzá illő helyen van. Az ember úgy érezheti magát az udvarba akár csak egy parkban lenne a kerti tó látványa miatt. Általában érdemes kis gyümölcsfákat és bokrokat it állítani az udvara, de a kerti tótól megfelelő távolságban.

Kertészet...

A kertészet legfontosabb tevékenységei között van a növények gondozása, ápolása tenyésztése és fenntartása. A kertészet gyakorlatilag az emberrel egy idős tevékenység, mivel a növényekkel az ember már az őskor óta szoros kapcsolatban állt. A növény tápanyagot és vitaminokat ad, így például a gyümölcsök és a zöldségek és fűszerek is a kertészetnek köszönhetőek. Ezek mellett azonban a dísznövények szempontjából is nagyon jelentős a kertészet. A kertészet sok embernek a hobbija, amit szabadidejében szívesen csinál és ráadásul, ha az ember jó kertész azzal az udvarát, lakása környékét illetve belsejét is meséssé tudja varázsolni. A kertészet első feljegyzett nyomait először Egyiptomban találták meg a kutatók. Az is kiderült, hogy az egyiptomiak nagyon magas fokon értettek a kertészethez, növényekhez és azok termesztéséhez. Az egyiptomiak első sorban a csatornák építésével öntözték a kertjeiket, amit nagyon hatásos módon csináltak, olyan jól, hogy Egyiptom élelmének a közel 90%-át a növénytermesztésből érték el. A kertészek elsősorban, gyümölcsöket és zöldségeket termesztettek, mint a hagyma, narancs, banán, dinnye és retek. A kertészet tehát egy csodálatos dolog, ami az ember nagyon közeli tevékenysége a mai napig is, de nem csak az élelemszerzés szempontjából, hanem a szépség és a hobbi szintjén is. A kertészetnek ugyan is van egy díszkertészet ága is.

Amerikában például sok helyen rendeznek a legszebb kert versenyeket egyes államokban, ahol a legszebb kertek tulajdonosai komoly nyereményekben részesülnek. Tulajdonképpen az esőerdő írtások által egyre több és több virág és egyedi növény pusztul el, amelyek újranövesztésével és kitermesztésével a kertészek foglalkoznak. Egy dolgot, mindenki tud, ha egy fát kivágnak azt újra is illik és kell ültetni. A növények a bolygónk életadói, ők termelik az élethez alapvető fontosságú oxigént közismert nevén O2-t. A kertészet persze a korral együtt fejlődik, hiszen egyre több jobbnál jobb kertészeti eszköz és eljárás jön létre. Kezdetben a kertészetben csak kaszát, kapát é ásókat használtak, de mára már rendkívül sok speciális kertészet eszközünk is van. Akit érdekel a kertészet az rengeteg jobbnál jobb kertészeti témával és kertészettel foglalkozó oldalt olvashat, ahol mindent megtalál. A kertészet egy igen keresett és érdekelt dolog hazánkban is. Magyarország történetében a kertészet, mint konkrét jelenség az első királyaink koraira vezethető vissza. Már Árpád korában is igen figyelemreméltó királyi kertek voltak. Kertek és bokrok díszítik ezek mellett a legtöbb kastély és vár udvarát is, melyek szépsége és fennmaradása a kertészet és a kertészek munkája nélkül nem lenne ma jelen.

A gazdagabb emberek, akiknek nagy villáik vannak a kertek gondozására például külön kertészeket bérelnek fel. A kertészet tehát egy szakmai ágat is képvisel a neve mögött. A kertész szakma kitanulása ugyan nem könnyű, de egy jövedelmező szakmának tekinthető. A kertészet szempontjából már egyre többen alakítanak ki a ház körül téli kerteket, melyek remek hangulatot adnak és sokan a fóliasátrakban termesztik a növényeket, amelyek télen és nyáron egyaránt termést hoznak. A növényeknek sok figyelemre és gondozásra van szükségük amelyre a kertészet tudja az összes fortélyt és technikát. A leghszebb kertészeti egyesületek és kertek egyébként Hollandiában találhatók. Hollandiát a kertek és a virágok országának is nevezik. Magyarország legjellegzetesebb virágai az ibolya és a hóvirág, míg máshol a rózsa és a nárcisz, kardvirág dominál. A legszebb virágokat nem csodálhatnánk meg eme remek művelet a kertészet és a kertészek munkája nélkül. Köszönöm, hogy elolvasta a kertészet című oldalamat és sok sikert a további kertészkedéshez a továbbiakban is.

Csempézés...

A csempe már régóta ismert és közkedvelt burkolatok egyike. A csempe először készítésre a restaurátorként dolgozó Herczeg Zsuzsanna által vált készítésre. Az első csempét és csempéket először otthonában és kézzel készítette el. A csempe egyik fő előnye, hogy könnyen díszíthető és így ő is hagyományos eljárásokkal mintákat festett a készített csempékre. A csempe készítése először az Itáliaiak által művelt majolikatechnika néven volt ismert, amit a Hollandok át is vettek tőlük a 16. században. A csempe tehát közép Európában is elkezdett teret hódítani. A csempe először még csak díszítő elemként szolgált az egyes épületeken, de később a fali csempe is ismerté és elterjedté vált. A csempékre előszeretettel festettek különböző motívumokat, virágokat és mintákat. A csempe egyaránt alkalmas lett a falak, kandallók és tálcák díszítésére. A csempe egyik legfőbb és leghíresebb típusa a delfti csempe. A delfti csempe úgy készül, hogy az agyagot fém vagy egy fakeretbe préselik, majd még a csempe ekkori még nedves állapotában egyenesre hengerelik majd kiszárítják. A csempét ezután kiégették, majd ólomgázzal vonták be, ami a csempét ón-oxiddal vegyíti.

Ez ad neki tükrös felületet és szilárdságot. Herczeg Zsuzsanna követte a csempe eljárás ezen mozzanatait, de ő a csempét és a csempéket villanykemencékben illetve fésűrostokban égette ki. A csempe festéséhez pedig mókusecsetet használt leginkább. A csempe festése egy nagyszerű dolog, mert egyszerűen és könnyen lehet a csempére mintát felvinni, ám de ez az eljárás míg házilag is kivitelezhető a csempefestés terén mégis a Molto cég csempefestési rendszere érte el a legjobb minőséget. A csempe vásárlása és kiválasztása bár egy egyszerű feladat még, de a csempe hazaszállítása, házhoz szállítása már egy kényesebb dolog, mivel a csempe rendkívül törékeny anyagból készül. Egy újracsempézés előtt mindig számoljunk azzal a dologgal, hogy a betonba ragasztott csempe leszedése nagyon fáradalmas és kényes feladat. Ha végül leszedtük centiméterről centiméterre az összes régi csempét és felhordtuk az összes csemperagasztáshoz szükséges csempehabarcsot, akkor kezdhetünk csak neki a csempe felragasztásához. A csempe, miután a falra felkerült érdemes magunk festeni, hiszen egy sima csempe sokkal olcsóbb, mintha az már festett lenne.

Az újracsempézés tehát egy sok munkával és piszokkal járó dolog, tehát egy újracsempézés előtt mindig mérjük fel a munka méretét. A csempe egyébként remekül mutat a wc-ben fürdőszobákban és a konyhában is. A csempe az előtérben is szépen mutat egy-egy vékony sorban a falra ragasztva. Ügyeljünk arra, hogy ha a fallal kombináljuk a csempét, akkor a csempe színe ne üssön el nagyon a fal színétől, de ne is olvadjon a csempe túlságosan bele a fal színébe. Tehát érdemes egy középutat eltalálni. A csempefestéket rendszerét egyébként a Molto fehér fugázó szalagja és csempetisztító rendszere teszi teljessé. Ez a fuga egy képlékeny és rugalmas massza, amely remekül alkalmazható a mosdókagylónál, vagy a fürdőkádnál való csempe fugázásakor. A csempe vásárlása a legtöbb nagy üzletházban és építőanyag szaküzletben könnyedén beszerezhető. A csempe ráadásul az interneten keresztül is rendelhető. Ha jól tudom a csempe ára nem csempedarabonként, hanem a csempe négyzetméterenkénti anyagárával van felszámítva. A csempe lehet üvegcsempe is, ám de érdemes tudni, hogy az üvegcsempe jóval törékenyebb, mint egy sima hagyományos eljárással elkészített csempe. Végezetül köszönöm, hogy figyelmet fordítottál a csempe című oldalamra.

Macskakő...

Mi is az a macskakő? A macskakő az egyik leggyakrabban használt vulkáni kő, melyet az utak és járdák kövezésére és díszítésére használnak. A macskakő tehát a burkolókövek egyiklegelterjedtebb köve. A macskakő tehát egy vulkáni kő, amelyet szögletesre faragnak és a felületét domborúra csiszolják. Ez az az egyedi alak és forma, amely a macskakő szépségét és népszerűségét adja az utcákon. Szinte nincsen olyan nagyobb település vagy történelmi város, ahol ne fedné macskakő az utcák, vagy terek egy részét. A macskakő másik típusa az ún. lassú folyású kristályosodott bazaltból vágott hatszögletű macskakő. Ilyen macskakő borítja például Bécs
utcáit is nagy részben.

A macskakő a legelterjedtebb burkolókő volt egészen az aszfalt megjelenéséig, ami kiszorította. Mellesleg egészen a második világháborúig a macskakő dominált, melyet szorosan különböző mintákban fektettek le, de végül a 60-as évek környékén az aszfalt került előtérbe és ezt annak köszönhette, hogy szilárdsága jóval nagyobb, mit a macskaköveké és sokkal gyorsabban kivitelezhető is, mint a macskakő. Olcsóbb is, de hátránya, hogy azaszfalt esőben nagyon csúszós és könnyedén ráfagy a víz is télen.

A macskakő viszont sokkal szebb ez egyértelmű. A macskakő egyik közkedvelt típusa a kis kockakő, amelynek kétsoros átkötés a mintázata. Ezen kívül létezik még 6 és négysoros átkötés is a macskaköveknél. A macskakő köveinek általános mérete körülbelül 10X12-es általában, de ez lehet hosszabb és nyújtottabb alakú is, mivel a macskakő formázása igen egyszerű. A macskakő másik fajtája a nagy kockakő, amelynek a mérete 18X18-as vagy akár 27X18-as is lehet, de erre a méretre már csak a kötőköveknél van szükség.

A macskakő jelentős történelmi háttérrel büszkélkedhet, ebből is látszik, hogy a macskakő már régóta egy elterjedt burkoló és építőelem. Nem is gondolnánk, de régen a polgárháborúk idején az emberek és katonák a járdáról felszedett macskakövekből építettek barikádokat. A macskakő természetesen erre a célra is tökéletesen megfelelt, bár nem ez elsődleges funkciója egy macskakőnek. A macskakő, mint kifejezés hazánkban először az 1300-as évek környékén volt fellelhető.

A macskakő szó eredet egyébként egyfajta német gúny vagy játékszóból ered, mi szerint a macskakő eredetileg a német nyelvben macskafejet jelenthetett, ami jellegzetes alakú, mint a macskakő alakja is, de aztán a fordítás és a nyelvjárások, miatt a szó végül macskakővé alakult egyszerűen. Macskakő tehát annyi, van mint felhő az égen. Templomok, egyházak és kastélyok körülötti udvarokat és tereket díszít a macskakő, de ma már rengeteg kapubejáróban és családi ház udvarokban is találkozhatunk macskakővel.

Mellesleg, egy macskakövezett járda a ház előtt vagy az udvarban sokkal szebb látványt nyújt, mint egy öntött aszfalt. A macskakő beszerzése természetesen egyszerű. Tüzépeken vagy interneten keresztül is lehet hozatni. Az ára sem olyan vészes a macskakőnek. Egy 2000-2200 darabos macskakő kiszerelés körülbelül 100-110 ezer forintot tesz ki. Végezetül köszönöm, hogy elolvastad a macskakő leírásáról szóló kis cikket.